Az Eagle alapértelmezetten nem vektoros feliratokat használ, de a Gerber exportáláskor automatikusan átváltja a betűtípusokat vektorosra. Ez azért baj, mert megváltozik a feliratok szélessége és egyéb méretei, így elképzelhető, hogy nem oda fognak esni a feliratok, ahova szerettük volna tenni őket. A feliratok elkészítésénél ki lehet választani, hogy már eleve vektoros legyen a felirat, és akkor tényleg azt fogjuk látni a tervezéskor, ami a NYÁK-ra kerül. Volt olyan esetünk, hogy az egyik ügyfél azzal vádolt meg minket, hogy szándékosan átalakítottuk a feliratokat, és ezzel elrontottuk a NYÁK-ját. A valóságban azonban csak annyi történt, hogy a küldött Gerber-ek alapján gyártottunk, az ügyfél pedig nem ellenőrizte le, hogy az exportált Gerberek-ben a feliratok helyesek-e.
Az alábbi példa azt szemlélteti, hogy a nem vektoros felirat szélessége a Gerber exportálás után megváltozik (a vektorizálás miatt), és túl fog lógni a kontúrvonalon!
A probléma megoldása a következő:
1. Egy már meglevő alkatrész nem vektoros feliratait az alábbi ábra mutatja.
2. Kattintsunk a bal oldali ikonok közül a pirosan bekarikázott “Smash” ikonra.
3. Most kattintsunk az alkatrész közepén található, sárgával bekarikázott keresztre. (Ha ez a kereszt nem jelenik meg, akkor be kell kapcsolni a tPlace és bPlace rétegek láthatóságát a Nézet/Rétegek Ki/Bekapcsolása… menüben!)
Ekkor a feliratok sarkaiban is megjelenik egy-egy kereszt, így a azok már tetszőlegesen szerkeszthetőek, áthelyezhetőek.
4. Most kattintsunk a kékkel bekarikázott ikonra, és válasszuk aki a Font/Vector opciót!
5. Ezután a feliratoknál megjelent kis keresztekre kattintva, átváltanak a betűtípusok vektorossá.
Ha nem az alkatrészek, hanem az általunk beilleszteni kívánt feliratokat szeretnénk vektorosan létrehozni, akkor a bal oldali ikonsoron a “T” betűvel jelzett ikonra történő kattintás után a pirossal keretezett legördülő menüben állíthatjuk át a betűtípust vektorosra. A méret és az arány megválasztásakor ügyeljünk arra, hogy a felirat vonalvastagsága mindig legalább 0,2mm / 8mil legyen!
Természetesen nem szükséges minden egyes feliratot vektorossá konvertálni, hiszen az Eagle ezt automatikusan elvégzi, amikor a Gerber fájlokat készítjük el a tervből. Viszont a fontosabb feliratokat mindenképpen érdemes vektorossá alakítani, hogy lássuk, hogyan fognak kinézni a valóságban.
Üdvözlöm! Remélhetőleg jól csinálom: Rétegek bekapcsolása: Dimension, tOrigins, bOrigins, tPlace, bPlace. Összes kijelöl, menüsorban "Smash" ikon, ábrán jobb-egér, "Smash: csoport". Újra kijelölöm az összeset, majd "Change/Font/vector", ábrán jobb-egér, "Change: csoport". Utána hasonló módon a feliratok méretét (Size=50) és vastagságát (Ratio=16%) beállítom, hogy a 8mil minimális vonalvastagság kijöjjön. Ezután mindkét oldalra megcsinálom a "tili-tolit": t/bOrigins, t/bPlace, t/bStop, t/bNames, esetleg t/bValues. Jó ha a felirat alapján egyértelműen azonosítható az alkatrész, illetve beültetés után is olvasható marad (nem takarja el). Sűrű NYÁK-oknál egy-egy pozíciószám távolabb kerülhet az alkatrésztől, ekkor az egyértelműség kedvéért az adott rétegben (t/bNames) vonalat húzok a pozíciószám és az alkatrész közé. A feliratok nem futhatnak rá a lötstopra (Eagle-ben DRC ellenőrzi ha mindkettő be van kapcsolva). Egyes alkatrészeknél a "gyári" Eagle tokozásoknál a pozíciórajz (pontosabban: annak kerete) ráfut a PAD-ekre. Sajnos ezekkel (könyvtár módosítás nélkül) nem lehet mit kezdeni, le kell nyelni hogy a DRC kiad több száz hibát ezek miatt. Szerencsére értelmes gyártónál az előkészítés alatt automatikusan leszedik a nem odaillő részeket.