Archívum

Ügyfeleink igényeit figyelembe véve létrehoztuk a SorozatNYÁK kategóriát, amelyben főként sorozatgyártási igényeket tudunk kiszolgálni nagyon kedvező, távol-keleti árszínvonalon. Az ebben a kategóriában megrendelt NYÁK-okat szerződött külföldi partnerünk állítja elő, akinél nagy mennyiségű gyártókapacitást vásároltunk a kellően alacsony ár elérése érdekében.

 
 
 

A kalkulátor árai

A kalkulátor árai minden esetben a végleges árak, előzetes árajánlatkérés a pontos ár meghatározásához nem szükséges. SorozatNYÁK gyártás kizárólag az online felületen keresztül rendelhető, email-ben vagy más módokon megrendelés nem lehetséges. Amennyiben olyan technológiát igényel a terve, amely kívül esik a technológiai határértékeken, úgy azt a megrendelést felár ellenében sem tudjuk teljesíteni.
A SorozatNYÁK kategóriában típusonként a minimális rendelési mennyiség 0,5m2. Ez azt jelenti, hogy egy feltöltött tervből legalább 0,5m2 összterületet kell rendelnie. Több kisebb rendelés összterülete nem adható össze, hogy elérjék a minimális rendelési mennyiséget, csak abban az esetben, ha azokat egy panelra montírozza a panelizálási szabályainknak megfelelően. Bővebben itt olvashat a panelizálásról.

Technológiai határértékek

Paraméter Érték
Maximális méret: 500x500mm
Minimális vezető/szigetelő távolság: 0,15mm
Minimális maradékgyűrű mérete: 0,15mm
Minimális vezetőtávolság a kontúrtól: 0,4mm
Minimális furatátmérő: 0,3mm
Minimális belső marás szélesség: 0,65mm
Kontúrmarás tolerancia: +/- 0,2mm
Spirális rajzolat menetei közötti mimimum távolság: 0,3mm
! SorozatNYÁK kategóriában nem gyárthatók azok a panelek, amelyek az alábbiakat tartalmazzák:

– galvanizált félfuratok a körvonal mentén
– 10x10mm-nél nagyobb méretű galvanizált belső marás
– 10mm-es átmérőnél nagyobb galvanizált furat


Rendelés típusa

1. Egyedi NYÁK

Ön egy teljesen szokványos NYÁK tervét tölti fel, és az abban a formában is lesz legyártva. Nem lesz többször egymás mellé montírozva egy nagyobb táblán, és nem lesz panelkeret a NYÁK-ok körül. Kézi beültetés esetén ezt szokták választani ügyfeleink. Ha ezt az opciót választja, akkor vegye figyelembe, hogy gépi beültetés esetén megnövekedhet a beültetés ideje, és a gépi beültetéshez szükséges fiducial-okat (referenciapontok, amelyek alapján a beültetőgép felismeri a panel pozícióját és tájolását a munkaterületén) is valószínűleg a NYÁK-ra kell elhelyeznie, esetleg ezek hiányában több időt vesz igénybe a beültetési munka.

2. Panelizált terv:

Amennyiben gépi beültetésre kerülnek a panelek, érdemes panelizáltan gyártatni, hogy ezzel időt takaríthasson meg. Erről bővebben itt olvashat. Ha ezt az opciót választja, akkor nem elegendő az egyedi NYÁK tervét többször egymás mellé másolnia, és úgy feltöltenie a megrendelés mellé, hanem egy komplett paneltervet kell elkészítenie, amely közvetlenül gyártható.
A gyártható panelterv magában foglalja:

– az egyedi NYÁK-ok tervét, a ritzelés vonalait és/vagy a kitördelhető marások/fülek terveit,
– a panel körvonalát, az illesztőfuratokat (amennyiben szükségesek a beültetésnél) és
– a fiducial-okat.

Azaz a panelterv egy gondosan elkészített rajz, akárcsak maga az egyedi NYÁK terve. Az alábbi kép egy panel NYÁK gyártásra és beültetésre alkalmas változatát mutatja.

Amennyiben még nincsen gyakorlata a panelizálás megtervezésében, az alábbi cikkekben talál ehhez útmutatást:

Panelizálás tervezése – általános ismertető
Panelizálás tervezése ritzeléssel
Panelizálás tervezése kitördelhető marással

Panel elrendezése:
Adja meg, hogy hányszor hányas elrendezést tartalmaz a panelterve, mert kisméretű (kb. 20x20mm) egyedi NYÁK-ok esetén az online felület magasabb árat adhat a többletmarás vagy ritzelés miatt.

NYÁK-ok elválasztása panelon belül: Válassza ki, hogy a panelon belül ritzeléssel vagy kitördelhető marással szeretné elválasztani egymástól az egyedi NYÁK-okat. A két módszer közötti a különbséget lejjebb olvashatja. Ha már elkészítette a paneltervet, tehát panelizált Gerber fájlokat ad le gyártásba, akkor a ritzelés vagy kitördelhető marás választása az online felületen számunkra csak tájékoztató jellegű, hogy pl. hiányzó ritzelési Gerber esetén tudjuk, hogy ritzeléssel kérné a gyártást, de a gyártáshoz szükséges még a ritzelési fájl utólagos elküldése is.

1. Panelizált NYÁK kitördelhető marással

A kitördelhető marással készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat szinte teljesen körbemarjuk, mindössze néhány törőfület hagyunk meg, amelyek a beültetéshez és szereléshez egyben tartják a teljes panelt. A beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.
Előnyei:

– szép felület a marás mentén
– szinte tetszőleges alakzat lehetséges

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– összességében nagyobb panelméret
– bonyolultabb tervezés

2. Panelizált NYÁK ritzeléssel

A ritzeléssel készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat úgynevezett ritzeléssel választjuk el egymástól. A ritzelés azt jelenti, hogy a megtervezett ritzelési vonalak mentén a kész panel V alakú bevágásokkal lesz elvékonyítva. Így a beültetéshez és szereléshez egyben marad a teljes panel, viszont a beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.
Ritzelésnél általában az anyagvastagság 1/3-a marad meg középen. Stabilitási szempontból ezzel mindenképpen számoljunk!
Előnyei:

– összességében stabilabb marad a panel a kitördelhető maráshoz viszonyítva
– egyszerű tervezhetőség és kivitelezhetőség
– összességében kisebb panelméret -> gazdaságosabb kivitel

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– szétördelés után sorjás marad a NYÁK széle
– csak egyenes vonal mentén lehetséges a kivitelezése gazdaságosan és gyorsan

3. Egyedi NYÁK tervből panelizálva gyártás

Ennél az opciónál Ön az egyedi NYÁK tervét tölti fel, és a beállított paramétereknek megfelelően mi fogjuk elkészíteni a paneltervet. Ezzel időt takarít meg, mert nem Önnek kell elkészítenie a paneltervet. A legtöbb esetben az online felület által adott panelizálási opciók megfelelőek, de ha Önnek pl. az egyedi NYÁK-ok összeforgatására vagy különleges elrendezésére van szüksége a panelizálás során, akkor azt Önnek kell megterveznie, és a “Panlizált terv” opcióval megrendelni a gyártást.
Panel elrendezése: meg kell adnia, hogy a feltöltött tervet hányszor hányas mátrixba rendezzük el.

NYÁK-ok elválasztása panelon belül: Válassza ki, hogy a panelon belül ritzeléssel vagy kitördelhető marással szeretné elválasztani egymástól az egyedi NYÁK-okat. A két módszer közötti a különbséget lejjebb olvashatja. Ha már elkészítette a paneltervet, tehát panelizált Gerber fájlokat ad le gyártásba, akkor a ritzelés vagy kitördelhető marás választása az online felületen számunkra csak tájékoztató jellegű, hogy pl. hiányzó ritzelési Gerber esetén tudjuk, hogy ritzeléssel kérné a gyártást, de a gyártáshoz szükséges még a ritzelési fájl utólagos elküldése is.

1. Panelizált NYÁK kitördelhető marással

A kitördelhető marással készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat szinte teljesen körbemarjuk, mindössze néhány törőfület hagyunk meg, amelyek a beültetéshez és szereléshez egyben tartják a teljes panelt. A beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.
Előnyei:

– szép felület a marás mentén
– szinte tetszőleges alakzat lehetséges

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– összességében nagyobb panelméret
– bonyolultabb tervezés

2. Panelizált NYÁK ritzeléssel

A ritzeléssel készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat úgynevezett ritzeléssel választjuk el egymástól. A ritzelés azt jelenti, hogy a megtervezett ritzelési vonalak mentén a kész panel V alakú bevágásokkal lesz elvékonyítva. Így a beültetéshez és szereléshez egyben marad a teljes panel, viszont a beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.
Ritzelésnél általában az anyagvastagság 1/3-a marad meg középen. Stabilitási szempontból ezzel mindenképpen számoljunk!
Előnyei:

– összességében stabilabb marad a panel a kitördelhető maráshoz viszonyítva
– egyszerű tervezhetőség és kivitelezhetőség
– összességében kisebb panelméret -> gazdaságosabb kivitel

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– szétördelés után sorjás marad a NYÁK széle
– csak egyenes vonal mentén lehetséges a kivitelezése gazdaságosan és gyorsan

Egyedi NYÁK-ok közti távolság X és Y irányban: amennyiben a NYÁK-ok szélén túllógó alkatrészek is vannak, úgy érdemes akkora távolságot tartani az egyedi NYÁK-ok között a panelon belül, hogy a túllógó alkatrész ne lógjon rá a következő NYÁK-on levő alkatrészekre. Technológiai okokból kitördelhető marás esetén ez a távolság minimum 2mm, ritzelésnél pedig 0mm. Ha ritzelést választ nem 0mm távolsággal, akkor minimum 5mm-re kell, hogy legyenek egymástól az egyedi NYÁK-ok, azaz a ritzelési vonalak.


Egyedi NYÁK alakja: a négyzet vagy téglalap alakú NYÁK-ok panelizálását könnyen, automatizálva el tudjuk végezni, azonban, ha ettől eltérő alakot kell panelizálnunk (pl. kör alak, L alak, stb.), akkor a panelterv elkészítését csak kézzel tudjuk elvégezni. Ez a plusz munka növeli a költségeket, ezért az ilyen típusú tervek panelizálását csak felár ellenében vállaljuk, amelyet az online felület hozzáad a végösszeghez.
Panelkeret: Kérhet minden oldalra vagy csak a két függőleges vagy vízszintes oldalakra panelkeretet. Kérheti panelkeret nélkül is a gyártást, ami csökkenti a gyártás költségét, de általában csak akkor érdemes ezt választani gépi beültetés esetén, ha a panel szélétől legalább 3-5mm-re kezdődnek az alkatrészek, hogy biztosan fel lehessen a szélénél fogni a panelt a beültetőgépre.

Panelkeret szélessége: Meg kell adnia a fenti képen 1-es számmal jelölt panelkeret szélességét. A panelkeret szélességébe nem értendő bele a mellette kezdődő egyedi NYÁK körbemarásának szélessége.
Különböző tervek száma: Adja meg, hogy hány különböző tervet tartalmaz a feltöltött Gerber fájl, mert ez befolyásolja a gyártás költségét. Ha több különböző tervet tartalmaz a feltöltött Gerber, akkor annak közvetlenülgyárthatónak kell lennie. Nem elegendő, ha a terveket egyszerűen egymás mellé másolja, legalább egy közös külső panelkontúrral kell rendelkeznie a tervnek, de a legjobb, ha a panelizálási útmutatóknak megfelelően készíti el a paneltervet.

Panelizálás tervezése – általános ismertető
Panelizálás tervezése ritzeléssel
Panelizálás tervezése kitördelhető marással


Méret: Adja meg a gyártatni kívánt NYÁK méretét.

Teljes panelméret: Ebben az esetben az Ön által elkészített panelterv teljes méretét kell megadnia. Ez biztosan nagyobb a panelon belül levő egyedi NYÁK-ok méreténél.

Egyedi NYÁK mérete: Adja meg az egyedi NYÁK tervének méretét, amit panelizálni kíván.

Darabszám: A darabszámot legördülő menüből tudja kiválasztani. Egyéni darabszámot is megadhat, de ekkor minimum 500db rendelése szükséges, és 50-esével tudja megadni a kívánt darabszámot. Ezektől eltérő mennyiség rendelésére a SorozatNYÁK kategóriában nincsen lehetőség. A minimálisan rendelhető mennyiség egy típusból 0,5m2, tehát akkora darabszámot kell kiválasztania, hogy ezt a rendelési mennyiséget meghaladja.

Panel darabszám: A panel darabszámot legördülő menüből tudja kiválasztani. Ha pl. egy 3×2-es elrendezésben panelizált tervet ad le, és 50 darab panelt rendel, akkor összesen 50x3x2=600 darab egyedi NYÁK-ot fog kapni. Egyéni panel darabszámot is megadhat, de ekkor minimum 500db rendelése szükséges, és 50-esével tudja megadni a kívánt panel darabszámot. Ezektől eltérő mennyiség rendelésére a SorozatNYÁK kategóriában nincsen lehetőség. A minimálisan rendelhető mennyiség egy típusból 0,5m2, tehát akkora darabszámot kell kiválasztania, hogy ezt a rendelési mennyiséget meghaladja.

Rétegek száma: A rézrétegek számát kell kiválasztania (1 vagy 2). Két réteg esetén az összes furat automatikusan furatgalvanizált, amely körül legalább az egyik oldalon forrszem van.

Gyártási idő: Típusonként 10m2 összterületig 5-10 munkanap alatt tudjuk teljesíteni a megrendelést, ennél nagyobb mennyiség esetén kb. 10 munkanapos ütemekben. Nincsen lehetőség a gyártás gyorsítására még felár ellenében sem. A gyártási időt minden esetben a megrendelést követő munkanaptól kell érteni, mert a gyártás az aznapra előkészített adaggal együtt már nem tud elindulni.

Alapanyag: Az alapanyag ólommentes, ENIG vagy OSP felületkezelés esetén is RoHS kompatibilis FR4, Tg = 140°C üvegesedési hőmérséklettel. Az alapanyag vastagság 0,8-1,6mm között megválasztható.

Forrasztásgátló lakk: A forrasztásgátló lakkréteg színe választható, külön nincsen felára a forrasztásgátló lakknak és a különböző színeknek sem. A különböző megrendelések beazonosítása miatt egy kisméretű azonosítószámot helyezünk el a lötstop rétegben, amennyiben a terv pozíciónyomatot nem tartalmaz.


Pozíciónyomat: A jól olvasható pozíciónyomat érdekében a feliratoknál legalább 0,2mm-es vonalvastagságot használjon, és a betűk magassága minimum 2mm legyen. Az e határértékek alatti feliratokat megvastagítjuk, de ettől még a túlságosan kisméretű feliratok olvashatatlanok lesznek. A feliratok helyes megtervezéséről itt olvashat bővebben. Ha Eagle-t használ, akkor további segítséget itt talál. Azokat a részeket, amelyek kilógnak a NYÁK körvonalából, az előkészítéskor levágjuk. A feliratok forrszemekre és más forrasztható területekre rálógó részét ugyancsak eltávolítjuk, mert problémát okozhatnak az E-tesztnél és a beültetésnél.
A pozíciónyomat színe alapértelmezetten fehér, de fehér forrasztásgátló lakkréteg esetén fekete színű. A különböző megrendelések beazonosítása miatt egy kisméretű azonosítószámot helyezünk el a pozíciónyomat rétegben, amennyiben a terv pozíciónyomat réteget tartalmaz. A pozíciónyomatnak nincsen külön felára.


Stencilt kérek: SMD alkatrészek beültetéséhez rendelhet a panelek mellé lézervágással készült rozsdamentes acél alapanyagú stencilt különböző vastagságokban. Amennyiben kér stencilt, a stencil Gerber-t is tartalmaznia kell a feltöltött ZIP fájlnak, mert utólag a rézrajzolat és a lötstop rétegek alapján általában nem tudjuk egyértelműen és biztosan generálni a stencil rétegeket.
Méret megadása: a stencil kész méretét megadhatja a kifutókkal vagy a kész mérettel. A kifutó azt jelenti, hogy a rendelni kívánt NYÁK méretén felül mennyivel legyen nagyobb oldalanként a stencil. Erre akkor van szükség, ha a panel szélén is találhatóak SMD alkatrészek, amelyek pad-jeit pasztázni kell, de az értékes forrasztópaszta a pasztázás közben lefolyna a stencilről. Legalább 20-30mm-es kifutó esetén a paszta a stencilen marad.
Ha kész méretet ad meg a stencilnél, akkor a megadott méreten belül középre igazítjuk a tervet. A stencil méretének minimum akkorának kell lennie, mint a NYÁK mérete.


Szelektív felületkezelés: Szelektív felületkezelésnek hívjuk az olyan eljárást, amely során a felületkezelő bevonat (tűzión, ENIG – azaz nikkel/arany, OSP – Organic Solderability Preservance) a forrasztásgátló lakk felvitele után kerül a NYÁK szabadon levő rézfelületeire. Ez azért fontos, mert ha ón van jelen a lötstop alatt (azaz az ónozás nem szelektív), akkor a reflow kemencében vagy a hullámforrasztóban az ón a hő hatására megolvad, és felráncolhatja a lötstoppot, illetve a nagyobb vezetők elszívhatják az ónt a forrszemektől. Tehát pl. sorozatgyártás esetén (ónozás tekintetében) csakis a szelektív felületkezelési eljárások ajánlottak. Ez kizárja a hagyományos galvánón használatát, mint végső felületkezelést, hiszen az ón ott marad a lötstop alatt a kész NYÁK-on is.
A szelektív bevonatok elkészítése során mindazok a rézfelületek ónozottak, aranyozottak vagy OSP-vel kezeltek lesznek, amelyeket nem fed lötstop réteg. Ez azt jelenti, hogy a fiducial-ok és a forrszemek mindegyike felületkezelt lesz, kitakarni a NYÁK bizonyos részeit nem tudjuk!
Felületkezelést mindenképpen szükséges választani, enélkül nem tudjuk teljesíteni a megrendelést, még külön kérésre sem.
A SorozatNYÁK kategóriában mindegyik felületkezelés ÉS alapanyag is RoHS kompatibilis, azaz a tőlünk megrendelt NYÁK-ok az Európai Unió területén kereskedelmi forgalomba kerülő termékekben is felhasználhatók.


Alapanyag vastagság:

Rézvastagság: Függetlenül a rétegszámtól, a külső rétegek rézvastagsága 1 oz (35um) vagy 2 oz (70um) lehet. A végleges rézvastagságot gyártás során történő sorjamentesítő csiszolás és a rézgalvanizálás paraméterei befolyásolják. Rézgalvanizáláskor a sűrű rajzolatú részekre vastagabb rézréteg rakódik ki, míg a nagy és összefüggő rézfelületekre (pl. telefólia) vékonyabb. Az 1 oz (35um) vastagság a gyakorlatban a telefóliás részeken is legalább 40-45um. A furatfalakban a rézvastagság legalább 20-25um közötti, de lehetséges ennél nagyobb is ritkább rajzolat esetén. A furatok kész méreteit a galvanizáláson túl a felületkezelés is befolyásolja, ezért kérjük, hogy mindig tervezzen 1-2 tized mm-rel nagyobb furatokat, hogy az alkatrészlábak biztosan beilleszthetők legyenek a furatokba.


RoHS kompatibilitás és E-teszt

Tudjuk, hogy ügyfeleinknek sorozatgyártás esetén nagyon fontos az alacsony ár. Mielőtt NYÁK gyártót választ, mindenképpen győződjön meg arról, hogy RoHS kompatibilis felületkezelést és alapanyagokat használ a gyártó, különben az Európai Unió területén a 365/2015. (XII. 2.) Kormányrendelet (RoHS rendelet) alapján a terméke nem hozható forgalomba. A legtöbben (még a NYÁK gyártók és importőrök is) az RoHS kompatibilitáson TÉVESEN az ólommentességet értik, de emellett az FR4-ben vagy más alapanyagokban előforduló tűzgátlóként használt polibrómok jelenlétét is korlátozza a rendelet. Tehát önmagában az ólommentes felületkezelés nem jelent RoHS kompatibilitást. Külföldi forrásból származó panelek esetén mindenképpen javasoljuk, hogy ne bízzon vakon a gyártó által kiállított RoHS tanusítványban (ha egyáltalán kap ilyet), hanem független labor által végeztessen RoHS vizsgálatot a paneleken. Labortól függően az ilyen vizsgálatok díja kb. 50-100 ezer Ft közé esik mintánként. Nem RoHS panelek EU-n belüli forgalombahozatala súlyos bírságot vonhat maga után!
Néhány NYÁK gyártónál az alacsony árak elérése érdekében az összes NYÁK tesztelése helyett szúrópróbaszerű elektromos tesztelést hajtanak végre. Ennek oka, hogy időt takarítanak meg a tesztelésen, illetve mivel nem derül ki minden panelról, hogy hibás-e vagy sem, ezért valószínűleg nem kell annyi hibás panelt újragyártani, mintha mindegyik tesztelve lett volna. A NYÁK árán ez valóban megtakarítás, de ennek az összegnek általában a sokszorosa illan el a hibás panelek újbóli gyártásának, alkatrész költségének és ismételt beültetésének során, az időveszteségről már nem is beszélve.
Amennyiben tőlünk rendeli meg a gyártást, garantáljuk, hogy RoHS kompatibilis és 100%-ban E-tesztelt NYÁK-okat fog kapni!

Autodesk Eagle 

A Gerber fájlokat a tervből azért szükséges előállítani, mert a legbiztonságosabban a NYÁK gyártást ezekből tudjuk megvalósítani. E folyamat során – a NYÁK rétegeinek számától függően – 2-10db Gerber fájl jön létre, amelyeket a megrendeléskor kell feltölteni.

A régebbi Eagle verziókhoz képest némi változás történt a Gerber fájlok exportálásánál a CAM processzorban, ezért ez az útmutató segíthet az új felületen kiigazodni.

1. lépés

Töltsük le a .CAM fájlt, amely tartalmazza az áruházunknak megfelelő beállításokat.

NYAKARUHAZ_EAGLE_91.CAM letöltése (9.1-es verzióhoz)

NYAKARUHAZ_EAGLE_922.CAM letöltése (9.22-es verzióhoz)

A későbbi Gerber generálások megkönnyítése érdekében, ezt a fájlt másoljuk be az Eagle szoftverünk \cam mappájába. Nálunk ez az elérési útvonal így néz ki:

pl. C:\EAGLE-9.1.0\cam

2. lépés

A Gerber fájlok generálása előtt futtassuk le a DRC ellenőrzést, majd győződjünk meg arról, hogy a DRC nem adott ki hibát (az ablak bal alsó sarkában levő “DRC: Nincs hiba.” felirat jelzi a hibamentességet), és a tervünk egészen biztosan legyártható. A DRC-ről bővebben itt olvashat.

DRC_hiba

 

 3. lépés

Nyissuk meg a Fájl/CAM Processzor menüt!

Eagle_cam_feldolgozo

 

Ekkor megjelenik a CAM feldolgozó.

Eagle_cam_feldolgozo_2

 

4. lépés

Válasszuk ki a Fájl/Megnyitás/Feladat… menüpontot.

Eagle_cam_feldolgozo_3

 

5. lépés

Nyissuk meg a NYAKARUHAZ.CAM fájlt!

Eagle_cam_feldolgozo_4

 

Ekkor megjelennek a NYÁKÁRUHÁZ.HU beállításai. Az “Alkatresz pozicionyomat”“Forrasztasi pozicionyomat”, stb. fülekre kattintva az ablak jobb oldalán kiválaszthatjuk, hogy melyik rétegeket szeretnénk exportálni az adott Gerber fájlba. Így tetszőlegesen módosíthatjuk például, hogy a .PLC fájlba (alkatrész oldali pozíciónyomat) az alkatrészek nevei (tNames), az értékei (tValues) vagy mindkét tulajdonsága kerüljön.

 

Eagle_cam_feldolgozo_5

 

6. lépés

Nyomjuk meg a “Process Job” gombot.


Eagle_cam_feldolgozo_6
 

 

Ekkor ki kell választani az exportálás helyét, ahova elkészíti az Eagle a Gerber fájlokat, amelyek egy újonnan létrehozott Gerbers mappában lesznek az előzőleg kiválasztott mappán belül. Az exportálás idejét a rétegek bonyolultsága szabja meg, ezért importált képek esetén jóval tovább tarthat a folyamat, mint anélkül. Sikeres exportálás esetén ezt kell látnunk:

Eagle_cam_feldolgozo_7

 

kész Gerber fájlok közül csak azokra van szükség, amelyek ténylegesen hordoznak információt a gyártásra vonatkozólag. A NYAKARUHAZ_EAGLE_91.CAM fájl használatával csak ezek a fájlok fognak elkészülni. Hogy egyébként melyek ezek a fájlok, arról itt írtunk bővebben.

Az exportált fájlokat be kell csomagolni egyetlen .ZIP fájlba, és ezután már feltölthető a terv áruházunk honlapjára a NYÁK gyártás megrendeléséhez. Ha a tervben nem szerepel peldául pozíciónyomat, akkor a .PLS és .PLC fájlokat nem kell elküldeni.

Fontos különbség a régebbi Eagle verziókhoz képest, hogy az új verzió a 0mm szélességű apertúrákat nem exportálja ki, tehát tipikusan ha a körvonalat 0mm szélességú vonallal rajzoljuk, akkor az nem fog megjelenni az exportált Gerber fájlokban. Emiatt mindig használjunk legalább valamilyen minimális, de 0-tól eltérő vonalszélességet!

A 9.2-es verziótól felfelé megjelent a lötstop rétegeknél egy checkbox, ami az invertálásra vonatkozik. Ez a mező sose legyen bepipálva! A lötstop rétegeknél csak az “ablakokat” kell tartalmaznia a Gerber fájloknak, tehát azokat a részeket, ahol NEM LESZ lötstop a kész NYÁK-on. (Ez az egyetlen réteg, amire a valósághoz képest invertált nézetben van szükségünk.)

Lötstop invertálás
A feltöltött fájlokat a megrendelés elküldése után leellenőrizzük, hogy ténylegesen megfelelnek-e a gyárthatósági szempontoknak, hiszen mindig akadhat olyan hiba, ami elkerülte a tervező figyelmét. Ebben az esetben azonnal felvesszük a kapcsolatot a megrendelővel.

 

A feltöltött Gerber fájlokkal kapcsolatos tudnivalókAnnak érdekében, hogy egy megrendelés a lehető leghamarabb gyártásba kerüljön, a lejjebb olvashatókat kérjük ügyfeleinktől a rendeléskor feltöltött fájlokkal kapcsolatban. Az itt leírt kéréseink nem a mi kényelmünket hivatottak szolgálni, hanem a félreértések lehető legbiztosabb elkerülését. 

 

 

Csak Gerber fájlokból vállaljuk a gyártást
Mindenképpen ellenőrizze a tervezés megkezdése előtt, hogy a NYÁK tervező szoftvere képes-e a gyártáshoz szükséges Gerber fájlok exportálására vagy sem. Projektfájlokból (Eagle, Sprint Layout, Altium, stb.) azért nem vállaljuk a gyártást, mert:

1. Több esetben adódott már abból hibás gyártás, hogy a tervező nem ugyanazt a verziót használta, mint amivel mi exportáltuk a Gerbereket a gyártáshoz, és a verziókülönbségek miatt mást exportáltak a szoftverek, mint amit a tervező megtervezett.

2. A projektfájlokból sok esetben nem derül ki 100%-os biztonsággal, hogy pontosan mit és hogyan szeretne a megrendelő gyártatni.

3. Még gyakorlottabb kollégáknál is előfordult, hogy rossz rétegbe terveztek, és ennek felelősségét kívánták ránk hárítani.

A gyártásért kizárólag akkor tudunk 100%-os felelősséget vállalni, ha Gerber fájlokat fogadunk, mert ezek egyértelműen leírják az egyes rétegekbe kerülendő tartalmat, vitás helyzetek és meglepetések nem alakulhatnak ki.

Csak RS274X
A ma használatos szoftverek szinte mindegyike már az RS274X Gerber formátumot használja. A régi szoftverek az RS274D-t használták, de az ilyen Gerber fájlok megnyitása sokszor annyira nehézkes, hogy 1-2 órát is igénybe vehet, mire egyáltalán sikerül megnyitható állapotba hoznunk a fájlokat. Aztán, ha kiderül, hogy hiba van bennük, és a megrendelő javítást küld, akkor kezdődik elölről a folyamat… Az ügyfelek és a mi érdekünk is az, hogy érdemi munkával töltsük az időt, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint ne használjanak régi DOS-os szoftvereket, amik csak az RS274D formátumban tudnak exportálni.

Fúrófájlhoz csak Excellon vagy Gerber

Ügyeljen arra, hogy a fúrófájl formátuma mindenképpen Excellon 2 vagy Gerber típusú legyen. Néhány régebbi szoftver Excellon formátumhoz hasonló fúrófájlt állít elő, de bizonyos részleteikben eltérhetnek az Excellon szabványtól, aminek következtében hibás furatpozíciók vagy átmérők lehetségesek. Az Excellon formátumról ennek a cikk második felében olvashat bővebben. Nem szabványos fúrófájl esetén nem tudunk garanciát vállalni a helyes gyártásra!

Csak a megadott kiterjesztésekkel
Fontos, hogy a Gerber fájlok általában nem tartalmazzák, hogy melyik réteg információját tartalmazzák, pedig erre az információra szükség van a gyártás előkészítésekor. Csak akkor tudjuk garantálni, hogy a rétegek nem cserélődnek fel, ha a szakmában “szokásos” kiterjesztésekkel kapjuk a fájlokat.

Továbbá rendkívül fontos, hogy 1db fúrófájlt töltsön fel tervenként. Semmiképpen se küldje külön fúrófájlban pl. a galvanizált és nem galvanizált furatokat. Arról, hogy mely furat lesz galvanizált és melyik nem, itt olvashat bővebben.

A gyártáskor kizárólag a kiterjesztések alapján állapítjuk meg, hogy az adott fájl melyik réteghez tartozik, tartalmilag nem vetjük össze a kiterjesztéssel! Ha a kiterjesztésből mégsem derülne ki, hogy melyik réteg információját tartalmazza a Gerber, de pl. tartalmaz feliratot, akkor annak olvashatósága alapján értelmezzük az adott réteget alkatrész vagy forrasztási oldalként.

A megadottaktól eltérő kiterjesztéssel küldött fájlok esetén semmilyen felelősséget nem tudunk vállalni a réteghelyes gyártásért, illetve több fúrófájl esetén a helyes furatátmérőkért, és reklamációt sem tudunk elfogadni. Tartózkodjon a .GBR, és egyéb olyan kiterjesztések használatától, amik semmilyen információval nem szolgálnak a rétegről!

A szokásos elnevezések:

.GTL, .CMP, .TOP – alkatrész oldali rézréteg
.GBL, .SOL, .BOT – forrasztás oldali rézréteg
.GTS, .STC, .SMT – alkatrész oldali forrasztásgátló réteg
.GBS, .STS, .SMB – forrasztás oldali forrasztásgátló réteg
.GTO, .PLC, .SST – alkatrész oldali pozíciónyomat
.GBO, .PLS, .SSB – forrasztás oldali pozíciónyomat
.GKO, .MILL, .GM1 – körvonal
.G1, .LY2 – belső réteg
.G2, .LY3 – belső réteg
.GTP, .PAC – alkatrész oldali stencil
.GBP, .PAS – forrasztás oldali stencil
.DRL, .DRD, .TAP – fúrófájl

 

Utólagos szerkesztés – nem a megrendeléshez tartozó alapszolgáltatás
Míg a tervező – érthető módon – a saját szemszögéből látja a projektjét, mi már sok ezer különböző tervet láttunk, és elképzelhetetlennek tűnő megoldások gyártását is kérték tőlünk. Ez azt jelenti, hogy ha egy tervben valami nem egyértelmű vagy a megrendelő a megjegyzésben leírt egy kérést, hogy hogyan szeretné, ha összemontíroznánk/forgatnánk/tükröznénk/szerkesztenénk/stb. a tervét – ami esetleg csak számára egyértelmű -, biztos, hogy legalább 2-3 értelmezést tudunk majd hozzá társítani az eddigi tapasztalataink alapján. Ilyenkor elindul egy oda-vissza kommunikáció, hogy pontosítsunk, küldözgessük a fájlokat, hogy így megfelelő lesz-e? Aztán az időigényes levélváltások sorozata után megvalósulnának a módosítások, amit a tervező is el tudott volna végezni 10-15 perc alatt, de a felesleges körök miatt így napokat késhet a gyártásba kerülés, mire mindenki mindent jóvá hagy. Ha mindenképpen szükség van a fájlok szerkesztésére, és ezt Ön nem tudja elvégezni, akkor erre a munkára külön árat adunk.

 

Kitördelhető marásA kitördelhető marás a sorozatgyártásban szokásos eljárás. Az egyedi NYÁK terveket egymás mellé montírozzuk, és megtervezzük a gyártáshoz szükséges további panelrészeket. Így az egyedi NYÁK-unk sorozatgyártásra is alkalmas lesz, beültetés után pedig kézi erővel is könnyen széttördelhetők a darabok. Mivel a panelizálással kapcsolatban rengeteg kérdés merül fel ügyfeleink részéről, szeretnénk annak egyik lehetséges tervezési menetét ismertetni az alábbiakban.

Ha nem járatos a panelizálásban, akkor kérjük, mindenképpen olvassa el a Panelizálás tervezése – általános ismertető cikkünket, mielőtt tovább olvasna!

 A tervezés menete

Ha készen vagyunk az egyedi NYÁK tervével, akkor jöhet a panelizálás! Ne feledjük el, hogy a lokális fidukat ekkorra már el kellett helyeznünk a terven, ha szükség van ezek használatára a beültetés ellenőrzése miatt (AOI)!

Egyedi NYÁK
 

A törőfülek kialakítása

A kitördelhető marásnál a panelben az egyedi NYÁK-okat úgynevezett törőfülek tartják benn. Ezeknek elég stabilaknak kell lenniük ahhoz, hogy az egyedi NYÁK-okat a beültetés alatt benntartsák a panelben, de egyben szükséges, hogy viszonylag könnyen, kézi erővel el lehessen törni őket, amikor az áramkör már elkészült. A törőfülek kialakításánál általában fő két megoldástípust szokás alkalmazni.

1. Sarkoknál törhető változat: ha az egyedi NYÁK téglalap alakú, és a sarkoknál sincs a tervben lekerekítés, akkor a legegyszerűbben megtervezhető ez a fajta változat. Az elrendezés lényege, hogy az egyedi NYÁK oldalai mentén megrajzoljuk a kontúrmarás vonalait, azonban a sarkoknál nem kötjük össze őket (a kontúrvonalakat célszerű 2mm-es vastagságú vonallal rajzolni, mert a gyártáskor is ekkora szerszámot fogunk használni). Így a sarkokon kis fülek keletkeznek, amiket lemezollóval, csípőfogóval vagy kézi erővel is eltörhetünk. Az egyedi NYÁK-ok sarkainál maradó kis részbe egy 1mm-es furatot is tehetünk. Ezt használhatjuk arra, hogy oszlopos fúrógépen fúrással válasszuk szét a kész paneleket, és az 1mm-es furat megvezesse a nagyobb fúrót.

kitordelheto_maras_2
 

2. Tetszőleges helyen levő törőfüles változat: gyakorlatilag bármilyen alakú egyedi NYÁK esetén használható, ott is, ahol a ritzelés nem feltétlenül (pl. kör alakú NYÁK).

Mivel az első változat megtervezése nagyon egyszerű, a második változat megtervezését ismertetjük részletesebben.

A paneltervezést célszerű a törőfülek elhelyezésével kezdeni. Azt, hogy pontosan hány törőfülre van szükség ahhoz, hogy egy adott panel stabil maradjon, mindig az adott elrendezéstől, panelvastagságtól függ. A legtöbb esetben jó kiindulási alap lehet, ha az egyedi NYÁK kontúrja menték 30-50mm-es távolságonként teszünk le egy-egy törőfület.

A törőfüleket általában kis átmérőjű furatokkal könnyítjük ki a könnyebb kitördelhetőség érdekében. Fontos követelmény, hogy a beültetés után kézi erővel kitördelhetőek legyenek az egyedi NYÁK-ok, ehhez a jól bevált méreteket lejjebb ismertetjük. Túl kevés törőfül használata rontja a panel stabilitását, túl sok törőfüllel pedig nehéz vagy nem lesz lehetséges a kitördelés.

Törőfül a NYÁK panelen
Kérdés lehet, hogy a törőfül kialakításánál mekkorák legyenek a könnyítőfuratok méretei és azok milyen távolságra helyezkedjenek el egymástól. A törőfül tervezésénél mi 0,7mm átmérőjű furatokat használunk, és a furatok középpontjainak távolságát 1,05mm-re állítjuk be. Tehát a furatok szélei között 0,25mm-es anyagvastagság marad. Tapasztalat szerint a furatátmérő 0,4-1mm között ideális, a furatszélek közti távolságnak pedig fixen bevált a 0,25mm-es távolság. Egymás mellett általában 3-6db furat lerakása az optimális.

A törőfülek által hagyott sorja

A panelből történő kitördelés után a törőfüleknél sorja marad vissza. A törőfülek helyét az alábbiak szerint érdemes megválasztani:

1. Ha fontos az esztétika, akkor a körvonalon kívülre helyezzük el a törőfülek furatait. A kitördelés után csiszolással a törés nyomai teljesen eltávolíthatóak.

2. Ha van a kontúron belül elegendő hely, és a csiszolásra fordított idő megtakarítása a cél, akkor a kontúron belülre helyezzük el a törőfüleket. A visszamaradó részek a kontúrvonalon belülre esnek, így pl. ha egy szűk helyre kell beférnie a NYÁK-nak, akkor a kitördelés után további műveletek nélkül dobozolható.

Ha nincs túlzott jelentősége a fenti szempontok közül egyiknek sem, akkor tegyük a kontúrvonal közepére a könnyítőfuratokat.

tipp_ikon_4 Ha minimális sorját szeretnénk, akkor érdemes a furatméretet inkább 0,4mm-esre választani.

NYÁK kitördelési példák
 

A törőfül típusának kiválasztása után tegyük le a kiválasztott méretű furatokat egymástól megfelelő távolságra a kontúr mentén. A példában mi a kontúrvonal középpontjára helyezzük a törőfülek furatait.

 

gyakorlat_kitordelheto_3
 

Ezután rajzoljuk körbe legalább 2mm vastagságú vonallal az egyedi NYÁK kontúrját. A törőfüleknél hagyjuk ki a szükséges helyet ezen az új kontúrvonalon! Az eredeti kontúrvonalat ekkor már kitörölhetjük, nem lesz rá szükség. Az így kapott rajz egy törőfülekkel ellátott egyedi NYÁK.

 

gyakorlat_kitordelheto_5
 

A bonyolult kontúrral rendelkező tervek esetében problémát okozhat vagy nagyon sok időt vehet igénybe a kitördelhető marás vonalainak kézzel történő megtervezése, és a legtöbb szoftver nem tartalmaz olyan funkciót, ami ezt a folyamatot megkönnyítené. Ha ilyen problémával találkozik, kérje árajánlatunkat a tervezésre!

A törőfüles egyedi NYÁK panelizálása

A következő lépés, hogy a beültetővel előzetesen egyeztetett elrendezést létrehozzuk (az elrendezés most legyen 3×3-as). Az elrendezés létrehozása nem jelent mást, minthogy egymás mellé másoljuk a terveket a megadott 3×3-as ismétlésszámban. Ennek során mindenképpen hagyjunk legalább 2mm-nyi távolságot az egyes tervek között, ahol a marószerszám elfér majd. Nagyobb méretű, pl. A4-es panel esetén érdemes nagyobb távolságot hagyni a tervek között, hogy elegendően stabil maradjon a panel a beültetéshez.

 

gyakorlat_kitordelheto_7
 

A nagyobb méretű panelek esetén az egyedi NYÁK-ok között hagyott helyen levő anyag merevíti a panelt.

gyakorlat_kitordelheto_8
 

tipp_ikon_4 Sorozatgyártásnál érdemes figyelembe venni, hogy a NYÁK gyártás árát növeli, ha az egyedi NYÁK-okat szellősen helyezzük el a panelon, hogy annak stabilitását növeljük. Mindenképpen számoljunk az ez által okozott többletköltséggel!

A példát a szorosan egymás mellé helyezett tervekkel folytatjuk.

Rajzoljuk meg a panelkeretet (ha van belső marás az egyedi NYÁK-on, akkor természetesen azt hagyjuk meg). A panelkeret szélessége általában 5-10mm szokott lenni. A fontos az, hogy a beültetőgépnek legyen elég felülete a panel megfogásához. Panelkeretet nem szükséges minden oldalra tervezni, de általában legalább két szemközti (hosszabb) oldalra célszerű. Stabilitási szempontból általában jobb, ha a panelt teljesen körbeveszi panelkeret, de van néhány kivételes eset, ahol szinte egyáltalán nem számít. Ebben a példában teljesen körbevesszük a panelt kerettel.

A panelkeretet a sarkainál általában 1mm-rs rádiusszal vagy letöréssel lekerekítjük. Ezzel némi védelmet tudunk biztosítani a panel számára, ha véletlenül egy-egy munkafolyamat közben leesne a földre. Ekkor ugyanis szinte mindig a sarkára esik a panel, és az éles sarkú panelek könnyen deformálódnak a sarkaiknál, ami azt okozhatja, hogy pl. a forrasztópaszta nyomtatásnál a stencil nem tud rásimulni teljesen a panelra, és ez hibás pasztázást okozhat. A lekerekített sarkok nehezebben sérülnek, mint az élesek.

 

gyakorlat_kitordelheto_11
 

Rajzoljuk meg a beültetéshez szükséges panel fiducial-okat. A panelkereten általában elegendő összesen 2-3db fidu is pl. ebben az elrendezésben: bal alsó sarok, bal felső sarok, jobb felső sarok. Jelen példában a NYÁKÁRUHÁZ-nál szokásos kör és kereszt alakú fidu-kat tesszük le a sarkokba, de a kereszt alakúak elhagyhatók.

A leggyakrabban használt körfidu kialakítása mindössze annyiból áll, hogy az egyik rézrétegre leteszünk egy 1mm átmérőjű kitöltött kört, majd ugyanezen réteghez tartozó lötstop rétegbe pedig egy 3mm-es kitöltött kört. Ha kettő vagy többrétegű a gyártatni kívánt panel, és mindkét oldalán szükséges gép beültetés, akkor a fidu-kat rögtön másoljuk is át az ellenkező oldali réz és lötstop rétegbe is! Többrétegű NYÁK esetén a belső rétegekbe nem szükséges fidu-kat tenni.

 

gyakorlat_kitordelheto_12
 

Ha szükség van rá a beültetéshez, hullámforrasztáshoz, pasztanyomtatáshoz vagy más művelethez illesztőfuratokra (ezt a beültetővel kell egyeztetni!), akkor rajzoljuk be a szükséges illesztőfuratokat a panelkeret széleire. Ezek átmérője túlnyomó többségben egységesen 3mm szokott lenni, de természetesen igénytől függően bármilyen méretűek lehetnek.

 

gyakorlat_kitordelheto_13
 

A panelterv ezzel elkészült a NYÁK gyártáshoz.

 

Panelizált NYÁKSorozatgyártásnál a megtervezett egyedi NYÁK terv panelizálása a beültetés és szerelés miatt szinte elengedhetetlen. Azt vettük észre, hogy kétféle ügyfél létezik a panelizálás szempontjából: az egyik, aki valamilyen úton-módon – akár saját kárán tanulva – megszerezte a szükséges tudást ahhoz, hogy korrekt, a NYÁK gyártó által gyártható és a beültetéskor is használható paneltervet készítsen, a másik típus, akinek gyakorlatilag semmilyen információja sincsen a dologról, és hozzákezdeni sem tud a panelizálás megtervezéséhez. A két állapot között elenyészően kevesen vannak. A panelizálással kapcsolatos leírásainkban ezeket a fehér foltokat szeretnénk eltüntetni a tervezők fejéből, és megmutatni, hogy tulajdonképpen egy egyszerű dologról van szó, amire mindenki képes lehet, aki az egyedi NYÁK-jának tervét már el tudta készíteni.

Mivel a panelizálás elsősorban a sorozatgyártás egyik eszköze, ezért főként ebből a szempontól tárgyaljuk a témát.

Fogalmak:
Egyedi NYÁK – egy darab, különálló NYÁK
Panel, montír, panelizált NYÁK – egy vagy több különböző egyedi NYÁK-ból összeállított panel

 

Panelizáljuk a NYÁK-unkat! De ez mit jelent?

Ha a prototípus már megfelelően működik, és elindítanánk az első kisebb-nagyobb sorozat gépi beültetéses gyártását, akkor általában feltétlenül szükséges panelizálni az egyedi NYÁK-ot (kivéve, ha pl. A4-es méretű maga a NYÁK és tele van alkatrészekkel, a tapasztalat azonban ma már nem ez).

A panelizálás (vagy montírozás) során az eredeti tervet több példányban egymás mellé másoljuk X és Y irányban, így egy nagyobb “táblát” kapunk, amelyen ugyanaz a NYÁK terv szerepel mérettől függően általában 5-200 példányban. Az egymás mellett levő több NYÁK beültetése könnyebb és gyorsabb, ha egyben, egy panelon vannak. Tehát a panelizálás tulajdonképpen a gazdaságos gyárthatóság egyik alappillére. De a tervek pusztán egymás mellé történő másolása még nem elegendő.

A panelizálás nem tévesztendő össze azzal, amikor a tervező egyszerűen fogja és lemásolva egymás mellé helyezi a terveit. A korrekt panelterv magában foglalja:

– az egyedi NYÁK-ok tervét, a ritzelés vonalait és/vagy a kitördelhető marások/fülek terveit,
– a panel körvonalát, az illesztőfuratokat (amennyiben szükségesek a beültetésnél) és
– a fiducial-okat.

Azaz a panelterv egy gondosan elkészített rajz, akárcsak maga az egyedi NYÁK terve. Az alábbi kép egy panel NYÁK gyártásra és beültetésre alkalmas változatát mutatja.

ENIG panel példa
 

Mikor ajánljuk a panelizálást?

A panelizálást főként akkor ajánljuk, ha a panelek gépi beültetésre kerülnek majd, amit a beültetendő alkatrészek nagy száma indokol. A panelizálást ajánljuk tipikusan olyan esetekben, mint:

– 100db 100x100mm-es NYÁK rendelése esetén
– 200db 50x50mm-es NYÁK rendelése esetén
– 1000db 20x10mm-es NYÁK rendelése esetén,
– stb.

Tehát olyan darabszámoknál, ahol már biztosan jobban megéri a gépi beültetés, mint a kézi.

 

Mikor NEM ajánljuk a panelizálást?

Általában NEM ajánljuk kis darabszám rendelése esetén, még akkor sem, ha az egyedi NYÁK-ok mérete kicsi (pl. kisebb, mint 20x20mm), mert ez általában nem kivitelezhető gazdaságosan a pooling gyártásban. (A pooling gyártás azt jelenti, hogy a különböző ügyfelek különböző rendeléseit egy nagyobb táblára montírozva gyártjuk le.) A hazai gyakorlatban a gyártók nagy része – velünk ellentétben – nem alkalmazza a pooling gyártást, hanem a megrendelt NYÁK-okat egyesével gyártja le technológiai kerettel, amit végül eltávolítanak. Ebből következik, hogy ezeknél a gyártóknál megkövetelnek egy minimum megrendelési méretet, vagy épp arra kérik a vevőt, hogy több kis tervet montírozzon össze a minimálisa rendelhető méretbe. Mivel nálunk és partnereinknél is a gyártás legalább 3db-os pooling tábla pakettekben készül, így legalább 3db készül a megrendelt panelből. Ha Ön összemontírozza a terveit 1db nagy panelre, amit aztán megrendel, akkor a minimum másik 2db panel a veszélyes hulladékban végzi majd, a gyártási költségünk azonban jóval magasabb lesz, mintha 3 kisebb panelt rendelt volna. Tehát míg más gyártók a technológiai lehetőségeik miatt kifejezetten kérik a kis darabszámok panelizálását, addig mi – költséghatékonysági szempontból – ezt inkább nem javasoljuk.

A kis mennyiségű panelizált rendelések (pl. 1db panel, benne 5db egyforma vagy különböző egyedi NYÁK) gyártásának egyébként technológiai akadálya nincsen, de a felmerülő pluszköltségeket kérjük, mindig vegyék figyelembe, továbbá online rendeléskor a megfelelő opciókat válasszuk ki (részletesebben lejjebb). Kis darabszámú paneleket általában akkor rendelnek ügyfeleink, ha a sorozatgyártás előkészítése miatt van szükségük próba darabra.

 

Hány különböző tervet montírozhatok a panelre?

A NYÁK gyártás szempontjából lehetőleg egyfélét. A beültetésnél elő szokott fordulni olyan eset, hogy pl. egy adott készülékhez két különböző NYÁK-ra van szükség azonos darabszámban, és amíg az egyik NYÁK sok alkatrészt tartalmaz (processzor, ellenállások, stb.), a másikon csak néhány LED található állapotjelzőként. A beültetésnél gazdaságosabb, ha a két terv párban kerül a panelra montírozáskor, így a beültetéskor egyféle panelre kell ráállni, tehát idő takarítható meg. A NYÁK gyártás szempontjából hátrányos lehet, ha a két NYÁK rajzolatának sűrűsége nem egyforma, ugyanis ettől inhomogén lehet a rézgalvanizálás vastagsága, extrém esetben nagy selejtarányt okozhat. Tehát lehetőleg egyféle terv kerüljön egy panelra, de ha mindenképpen szükséges több tervet panelizálni egyszerre, akkor a rajzolatsűrűség lehetőleg hasonló legyen.

 

Miért kell panelizálni a NYÁK-ot?

A gépi beültetésnél elsődleges szempont a mellékidők csökkentése. Ha az egyedi NYÁK-okat egyesével ültetné be a gép, akkor a szükséges NYÁK-onkénti beállás nagyban növelné a beültetés teljes idejét. A másik ok pedig, hogy a gépi beültetésnél szükséges általában legalább két szemközti oldalon legalább 5-5mm széles technológiai keret, ahol a gép megfogja a panelt, mert enélkül a beültetéskor a rögzítés lehetetlen lenne. Ha pedig technológiai keretre mindenképpen szükség van, akkor az gazdaságosabb, ha az csak egy nagyobb panel szélén van rajta, minthogy minden egyedi NYÁK szélein legyen technológiai keret.

A panelizálás tehát gyorsasági, gazdaságossági, és a beültetés kivitelezhetőségét érintő szempontok miatt szükséges.

 

Miért előnyös, ha az ügyfél tervezi meg a panelizálást?

Azon ügyfelek, akik nem járatosak a gépi beültetésben, elképzelhető, hogy csak akkor szembesülnek a panelizálás lehetőségével, amikor a beültető cégtől hallják, hogy a NYÁK-okat jó lenne, ha “ilyen-és-ilyen” elrendezésű vagy méretű panelen hoznák. Az ügyfél pedig már így is késésben van a projekttel, és nincs ideje arra, hogy elmélyedjen a panelizálás rejtelmeiben, ezért megkéri a NYÁK gyártót, hogy készítse el az egyedi tervek alapján a panelizálást. Azonban nem ad át minden szükséges információt a NYÁK gyártónak a paneltervezéshez, így a beültetés nem lesz zökkenőmentes. Néhány példa:

– nem hívja fel a figyelmet egy a NYÁK kontúrján túllógó csatlakozóra, amely azt okozza, hogy a NYÁK szélére tervezett alkatrészek miatt a csatlakozók csak a panel széttördelése után ültethetők be kézzel
– nem kér elegendően széles panelkeretet, így a beültetőgép esetleg nem tudja megfogni a paneleket
– nem kér és nem is tesz le a tervrelokális fiducial-okat, így a beültetés ellenőrzése bizonytalanná válik a nagy pontosságot igénylő forrasztásoknál (nagy lábszámú IC-k)
– az ügyfél nem ismeri a törőfüles marás és a ritzelés, illetve ezek kombinációinak lehetőségét, ezért végösszegben vagy az egyedi NYÁK-ok kontúrjának minőségében nem azt kapja, amit elképzelt
– stb.

Összefoglalva: a panelizálás egy igen egyszerű dolog, mindössze néhány apró szabályra kell odafigyelni. Az ügyfél, a NYÁK gyártó és a beültető is csak előnyét látja egy korrektül megtervezett panelnek. Kerüljük tehát azokat a szituációkat, hogy a gépi beültetésre szánt tervet csak úgy “odadobjuk” a NYÁK gyártónak és a beültetőnek, mondván hogy “ebből kérek 500db-ot, mindenki kezdjen a rajzokkal, amit akar”.

 

Hogy néz ki konkrétan egy “panel”?

A sorozatgyártásra alkalmas panel (ebbe beleértjük természetesen a NYÁK gyártásra és alkatrészek beültetésére való alkalmasságot is) mindössze néhány nevezetes részt tartalmaz.

 

panel_reszei
 

1. Panelkeret: ez a panel két szemközti vagy két-két szemközti oldalán levő, általában a beültetést segítő technológiai keret (a NYÁK gyártáshoz erre egyébként nincsen szükség, csak a beültetéshez). A beültető és ellenörző gépek ezeknél a kereteknél fogják meg a panelt, amíg a munka zajlik. A gyártás befejezése után erre már nem lesz szükség, hulladékot képez.

2. Fiducial marks: “magyarul” rövidítve a szakzsargonban fidu-nak nevezzük őket (a rézrétegben leggyakoribb esetben egy 1mm átmérőjű kör, a lötstop rétegben pedig egy 3mm-es kör alakú kihagyás). Ezek olyan referenciajelek, amelyekhez a beültető és ellenőrző gépek szinkronizálnak.

A panel befogása során mindig van egy adott pontatlanság. A beültetést a gép azzal kezdi, hogy kamerával megnézi, hol vannak pontosan a fidu-k, és szoftveresen ehhez képest transzformálja a beültetés koordinátáit. Ha tehát a panel a beültetőgépbe kicsit ferdén kerül be, semmi probléma sem lesz, hiszen a gép ezt a problémát automatikusan kompenzálja. A fenti képen kétféle fiducial látható: kör és kereszt alakúak. A leggyakrabban használt alakzat a kör, de más alakzatot is használhatunk, pl. háromszöget, kettőskeresztet, stb.

Nincs szükség egyébként többféle alakú fiducial lerakására, sőt elegendő mindössze egyféléből 2db a panel különböző (lehetőleg minél távolabbi) pontjára. A mi panelterveinken (NYÁKÁRUHÁZ Kft.) azért használunk kétféle fiducial-t, mert bizonyos beültetőgépek jobban “felismerik” az egyiket, mint a másikat, így bizonytalanság esetén több fidu is rendelkezésre áll a szinkronizáláshoz, de erre általában nincsen szükség.

A fiduk lehetnek panel, globális vagy lokális típusúak. A különbség köztük mindössze az elhelyezkedésük, alakjuk ugyanolyan. A panel fiduk a panelkereten helyezkednek el, és jelentésük a teljes panelre értendő. A globális fiduk az egyedi NYÁK-okon belül találhatóak, általában a két átlós sarokban. Ha olyan alkatrészt kell beültetni, melynek a pontossága kritikus a nagy lábszám és kis méret miatt, akkor célszerű az alkatrész mellé az átlós sarkokba fidukat letenni, így még pontosabban végezhető el és ellenőrizhető le egy ilyen alkatrész beültetése. Ezeket hívjuk lokális fiduknak. Lokális fiduk lehetnek még az egyedi NYÁK-ok sarkaiban vagy az egyedi NYÁK-okon levő nagy lábszámú precíz beültetést igénylő alkatrészeknél is, amelyek segítik a beültetés utáni ellenőrzést (AOI – Automated Optical Inspection), ha szükségünk van erre (főleg közepes-nagy sorozat esetén lehet fontos, ahol a selejtek kiszűrését minél előbb el kell végezni). A fenti fényképen lokális fiduk nincsenek, de példaként ha az alábbi képen az U2 IC beültetését szeretnénk utólag ellenőrizni, akkor a lokális fidu-kat így tennénk le (a fehér nyilak mutatják a lokális fidu-kat):

 

Fiducial
 

Mielőtt még összezavarnánk az olvasót a rengeteg fiducial-lal, jó ha tudjuk, hogy a gyakorlatban teljesen felesleges teleszórni fidukkal biztos-ami-biztos alapon a panelt. Ami viszont fontos: kettő vagy többrétegű panel esetén mindkét oldalra, ugyanazon pozícióba helyezzük el a fidukat tervezéskor! Tervezés előtt mindenképpen egyeztessünk a beültetés és az ellenőrzés lehetőségeiről a beültetést végző céggel vagy személlyel! Néhány példa a fiducialok elhelyezésére a panelkereten:

 

Fiducial marks example

A jobb alsó képen a ritzelés vonala átszeli a fiducialt, ami miatt lehetséges, hogy nem ismeri majd fel a fidut a beültetőgép. Lehetőleg kerüljük az ilyen helyzeteket, és tegyük arrébb néhány mm-rel a fidut!

3. Illesztőfuratok: régebbi gépeken a tájolást illesztőfuratokkal oldották meg fidu-k helyett. Az illesztőfuratokhoz is lehet szinkronizálni a beültetési pozíciókat, viszont ez általában pontatlanabb, mint a fidu-khoz való szinkronozás. Az illesztőfuratokat ma már inkább csak hullámforrasztás esetén a megvezetéshez használják, vagy egyéb ellenőrzésekhez. Az esetek legnagyobb részében elhagyhatók.

4. Az egyedi NYÁK: a főszereplők maguk a panelen belüli egyedi NYÁK-ok, amelyeket a beültetés után eltávolítunk a panelből.

5. Kitördelhető marás és/vagy ritzelés: mindenképpen szükséges megrajzolnunk, hogy az egyedi NYÁK-ok elválasztása pontosan milyen legyen a panelen belül. A lehetőségekről lejjebb lesz szó.

 

A képek egy-egy valós környezetben történő beültetést mutatnak. A bal oldalon a panel kitördelhető marással, míg a jobb oldalon ritzeléssel készült. A fent leírt nevezetes részek is megfigyelhetők a panelokon.

Panel beültetés
 

A panelizálás előkészítése

Az egyes lépéseket célszerű a megadott sorrendben elvégezni, hogy ne érjen meglepetés minket.

1. lépés: válasszunk egy beültető céget! Számos hazai cég foglalkozik beültetéssel, és a gépeik függvényében más-más technikai lehetőségeket tudnak kínálni a beültetésre. A határt általában a legkisebb méretű beültetendő alkatrész jelenti. Jelenleg a legtöbb cég képes a 0402 méretű SMD alkatrészek pontos beültetésére.

2. lépés: küldjük el az egyedi NYÁK tervét a beültető cégnek, és egyeztessünk velük, hogy mekkora panelizált panelre van szükségük és milyen elrendezés a legjobb számukra. Az elrendezés alatt értjük: hányszor hányas montír legyen? A panelméretet nagymértékben befolyásolja a NYÁK alapanyagának vastagsága. Míg egy 1,6mm-es alapanyagból készült A4-es méretű panel ritzeléssel elválasztva igen stabil marad, addig ugyanez a panel 0,8mm-es vastagságban már szinte papírszerűen hajlik és törik! Az ideális panelméret általában kb. A6 és A4 méret közötti (A6 méret: 105x148mm, A4 méret: 210x297mm).

3. lépés: ha a szokásosnál nagyobb tömegű alkatrészt (pl. NYÁK-ba ültethető trafót) tartalmaz a terv, akkor külön kérdezzük meg a beültetőt, hogy mit javasol, mekkora méretbe és milyen elrendezéssel panelizáljuk a NYÁK-ot, hogy a beültetendő panel még stabil maradjon?

4. lépés: döntsük el, hogy a panelon belül az egyes NYÁK-ok elválasztását hogyan szeretnénk kérni a NYÁK gyártótól (kitördelhető marás, ritzelés vagy ezek kombinációja) – ez összefüggésben van a 3. lépéssel, mert befolyásolja a panel stabilitását.

5. lépés: végezzük el a panelizálást és küldjük el gyártásra a paneltervet.

Extrém hiba a sorozatgyártásban: legyártatok 500db 50x50mm-es NYÁK-ot egyesével kontúrmarva (a terv tele van SMD alkatrésszel, amik természetesen a panel széléig kilógnak, hogy véletlenül se maradjon hely a beültetőgépnek a NYÁK befogásához), MAJD EZUTÁN keresek egy szimpatikus beültetőcéget, aki tájékoztat arról, hogy ebben a nem panelizált formában csak kézzel tudja beültetni az alkatrészeket, ami 2-5x annyiba fog kerülni, mint a gépi beültetés és 2 héttel tovább is tart majd…

tipp_ikon_4A sorozatgyártásnál további szempont, hogy a NYÁK-ok gépi szerelésre alkalmasak legyenek. Ez azt jelenti, hogy általában szelektív felületkezeléssel kell készülniük. A nem szelektív ónozású NYÁK-ok esetében a lötstop alatt is ónréteg van (általában galvánón). Ennek a szerkezete viszonylag porózus, és a reflow kemencés forrasztás vagy nem szelektív hullámforrasztás során megolvad. Emiatt a lötstop alatt megolvadt ón felráncosítja a lötstopot, és széles vezetők esetén elszívhatja az ónt a pad-ekről, amely végül selejtet is eredményezhet. Gépi beültetésnél kizárólag szelektív ónos NYÁK-ok használjon (nincsen ón a lötstop alatt, csak a pad-eken), kerülje a “hagyományos” galvánónos technológiát.

 

Részletesebben a kitördelhető marásról és a ritzelésről

A két legelterjedtebb eljárás a NYÁK-ok elválasztására panelen belül a kitördelhető marás és a ritzelés (V-cut).

Panelizált NYÁK kitördelhető marással

Kitördelhető marás

 

A kitördelhető marással készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat szinte teljesen körbemarjuk, mindössze néhány törőfület hagyunk meg, amelyek a beültetéshez és szereléshez egyben tartják a teljes panelt. A beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.

Előnyei:

– szép felület a marás mentén
– szinte tetszőleges alakzat lehetséges

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– összességében nagyobb panelméret
– bonyolultabb tervezés

 

 

Panelizált NYÁK ritzeléssel 

Ritzelés

 

A ritzeléssel készült panelen belül az egyedi NYÁK-okat úgynevezett ritzeléssel választjuk el egymástól. A ritzelés azt jelenti, hogy a megtervezett ritzelési vonalak mentén a kész panel V alakú bevágásokkal lesz elvékonyítva. Így a beültetéshez és szereléshez egyben marad a teljes panel, viszont a beültetés befejezése után az egyedi NYÁK-ok kitördelhetőek a panelból.

Előnyei:

– összességében stabilabb marad a panel a kitördelhető maráshoz viszonyítva
– egyszerű tervezhetőség és kivitelezhetőség
– összességében kisebb panelméret -> gazdaságosabb kivitel

Hátrányai:

– csökkenti a panel stabilitását
– szétördelés után sorjás marad a NYÁK széle
– csak egyenes vonal mentén lehetséges a kivitelezése gazdaságosan és gyorsan

 

NYÁK ritzelés
 

Ritzelésnél általában az anyagvastagság 1/3-a marad meg középen. Stabilitási szempontból ezzel mindenképpen számoljunk!

 

Melyiket válasszuk?

Döntési szempontok:

  1. Mi a fontosabb?
    Esztétika -> kitördelhető marás
    Ár -> ritzelés
  2. Mennyi időt szeretnénk sorjázással tölteni (ha egyáltalán szükséges sorjázni esztétikai vagy mechanikai szempontból)?
    Keveset -> kitördelhető marás
    Többet -> ritzelés
  3. Mennyire nehéz alkatrészek lesznek a panelen?
    Könnyűek -> ritzelés
    Nehezek (pl. paneltrafó) -> ritzelés vagy kitördelhető marás több törőfüllel
  4. Milyen a NYÁK alapanyag vastagsága?
    1,2mm alatti -> kitördelhető marás
    1,2mm-tól felfelé -> ritzelés

 

Ellentmondó szempontok esetén: kitördelhető marás és ritzelés kombinációja

Ha egy-egy NYÁK a panelen belül viszonylag kevés számú alkatrészt tartalmaz, akkor a beültető azt fogja valószínűleg kérni, hogy minél több egyedi NYÁK legyen a panelon, hiszen így gazdaságosabb a beültetés, kevesebbszer kell cserélni a panelt a gépeken. Amennyiben az egyedi NYÁK terve mindenképpen valamilyen a téglalap formától eltérő alakú kell, hogy legyen, akkor csak a kitördelhető marás jöhet szóba, vagy a kitördelhető marás és a ritzelés kombinációja. Ha csak a kitördelhető marás valósítható meg, az csökkenti a panel stabilitását. Ebben az esetben javasoljuk az egyes egyedi NYÁK-ok közti távolság növelését!

Ha az anyagvastagság túlságosan vékony, pl. 0,8mm, és ragaszkodunk a ritzeléshez, akkor kompromisszumos megoldásként használhatjuk a ritzelés és a kitördelhető marás kombinációját a panel stabilitásának növelése érdekében. Az alábbi képen az egyedi NYÁK-okat marás választja el egymástól, a panelkeret pedig ritzelt. A ritzelés és a kitördelhető marás kombinációjának alkalmazása a panelen belül akkor is előnyös lehet, ha az egyedi NYÁK kontúrjának csak bizonyos részei lesznek szerelés után szemmel láthatóak. Esztétikai szempontból tehát érdemes úgy tervezni, hogy a látható részek lehetőleg kontúrmarással készüljenek, és a kevésbé láthatók vagy rövidebb élek ritzeléssel. Ebben a példában a kis NYÁK-ok hosszabbik oldalán volt fontosabb az esztétika, illetve a kontúrmart oldalak jobban illeszkednek mechanikailag a szűk helyekre, mivel a kontúrmarás pontossága nagyobb, mint a ritzelésé (a ritzelés felületi érdessége nagyobb).

Kitördelhető marás és ritzelés kombinációja

A panelizálás tervezésének egyéb szempontjai

A beültető céggel történt egyeztetés után már tudjuk, hogy mekkora és milyen elrendezésű panelt kell (érdemes) terveznünk az egyedi NYÁK tervünkből. Ha pl. 100db egyedi NYÁK-ra van szükségünk, és a legjobb elrendezés beültetés szempontjából a 6×4-es, akkor 4db panel rendelése esetén 96db egyedi NYÁK-unk lesz, 5db panel rendelésekor pedig 120db. Ekkor célszerű a nagyobb mennyiséget választani.

tipp_ikon_4 Mindig tervezzünk 10-20% többlettel! Ha 100db kész áramkörre van szükségünk, akkor rendeljünk mindenből 110-120db-ot. A beültetési folyamatnál is lehetnek hibák, és ritkán előfordul, hogy a beültetett alkatrészek is hibásak. A legkellemetlenebb, ha maga a NYÁK hibás, és ez csak a drága alkatrészek beültetése után derül ki. Ennek megelőzése érdekében csak E-tesztelt NYÁK-ot használjunk!

Segédletek a tervezéshez

Panelizálás tervezése kitördelhető marással
Panelizálás tervezése ritzeléssel

 

Írta: Kategória: Tudásbázis Dátum: 2016-09-20

Több NYÁK terv egy panelonÚj ügyfeleink visszatérő kérdése, hogy ha egyszerre több különböző NYÁK-ot szeretnének gyártatni, akkor hogyan kell a megrendelés során eljárni, árat számolni. Az áraink fenntarthatóságához, az ilyen esetekben néhány megkötéssel kell élnünk. Hazai viszonylatban a prototípus és kisszériás gyártás dominál, mi is ebből élünk. Azokban a megrendelésekben, amikor egy tervbe az ügyfél több NYÁK tervet is bemontíroz, nem vállaljuk a gyártást ugyanazon az áron, mintha egyféle tervet tartalmaznának a fájlok. Kérjük az ügyfelek szíves megértését, mert erre a megkötésre a jelenlegi minőséghez képesti árszínvonal fenntartása miatt van szükség. (Az okokról bővebben itt olvashat.)

Mindenképpen szeretnénk világosan tisztázni, hogy mely tervtípusokat nem fogadjuk el a gyártáshoz, illetve adott esetekben mely opciót kell kiválasztani ahhoz, hogy gyártásba kerülhessen a terv.

A legfontosabb szabály: Azokat a terveket, amelyekben több különböző terv van egymás mellé montírozva, csak akkor fogadjuk el, ha a StandardNYÁK rendelésnél a Speciális beállítások részben jelöli a megrendelő a különböző tervek számát. HobbiNYÁK és a Prototípus csomagok esetében kizárólag egy NYÁK-ot tartalmazhat a terv.

Ha a feltöltött terv-ben egyértelműen több különböző terv van, és HobbiNYÁK vagy Prototípus csomagban rendelte, akkor azt automatikusan visszautasítjuk. Ha StandradNYÁK-ban rendelt ilyen tervet, és nem adta meg helyesen a különböző tervek számát a Speciális beállításoknál, akkor a tervet ugyancsak visszautasítjuk. Mivel az elmúlt években több ezer NYÁK tervet auditáltunk, az esetek 99,99%-ában teljesen egyértelműen el tudjuk dönteni, hogy az adott terv egy vagy több tervet tartalmaz-e. Ha a megrendelő állítása szerint pedig az általunk több tervnek vélt terv valójában egy terv, akkor is csak felárral gyártjuk le.

Az alábbi példákban a leggyakrabban előforduló eseteket mutatjuk be két különböző terv esetén. Természetesen kettőnél több terv esetén és a bemutatott példák kombinációjára is igaz, hogy szükséges megadni a különböző tervek számát. A példák közül még akkor sem vállaljuk minden esetben a gyártást, ha a különböző tervek számát jelölik, amennyiben a terv alkalmatlan a gyártásra.

Ha a leadott tervben egyféle terv szerepel többször egymás mellé montírozva, akkor kérjük a Terv jellege: panelizált opciót kiválasztani, de a különböző tervek száma ebben az esetben természetesen 1 marad.

Panlizálási beállítások

1. példa
rossz_panelizalas_3

A tervben két teljesen elkülönülő terv szerepel. A két NYÁK külön-külön körvonallal rendelkezik, és nincsenek törőfülek, panelkeret a tervben. A gyártásra ez az elrendezés alkalmatlan. A Speciális beállításoknál ebben az esetben a “szimpla” opció azért nem választható, mert a terv két különböző tervet tartalmaz 1 helyett. A “panelizált” opció pedig azért nem választható, mert ebben az esetben olyan paneltervet szükséges küldeni, amely közvetlenül gyártható. Amennyiben a paneltervet nem tudja elkészíteni, kérje árajánlatunkat az elkészítésre!

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a tervet módosítsa úgy, hogy az alkalmas legyen a gyártásra. Bővebb információk itt. Ha a terv megfelel a panelizálás követelményeinek, akkor a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza az Ön által tervezett szétválasztási módok egyikét.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

2. példa

rossz_panelizalas_1A tervben két teljesen elkülönülő terv szerepel. A két NYÁK szétválasztását a megrendelő kívánja elvégezni.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél mindegy, hogy mit választ.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

3. példa

rossz_panelizalas_2

A tervben két teljesen elkülönülő terv szerepel. A két tervet egy függőleges belső marás választja el egymástól, aminek mentén könnyen széttörhető vagy szétválasztható a két NYÁK.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza a kitördelhető marást.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

4. példa

rossz_panelizalas_4 A tervben két különböző terv szerepel egy funkció nélküli vezetékkel összekötve annak érdekében, hogy a két terv egy tervnek tűnjön.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a felesleges vezető berajzolása szükségtelen. Helyette a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél mindegy, hogy mit választ.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

5. példa

rossz_panelizalas_5A tervben két különböző terv szerepel, és a panel ki van töltve telefóliával.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél mindegy, hogy mit választ.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

6. példa

rossz_panelizalas_6

A tervben két teljesen elkülönülő terv szerepel. A két tervet egy függőleges ritzelési vonal választja el egymástól, aminek mentén könnyen széttörhető vagy szétválasztható a két NYÁK.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza a ritzelést.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

7. példa

rossz_panelizalas_7

A tervben két teljesen elkülönülő terv szerepel. A két tervet függőleges irányú furatozás választja el egymástól, aminek mentén könnyen széttörhető vagy szétválasztható a két NYÁK.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza a kitördelhető marást.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

8. példa

rossz_panelizalas_8

Egy nagyobb gyártatni kívánt terv mellett az ügyfél egy egészen kis méretű tervet is gyártatni szeretne, de nem kívánja megfizetni az azzal járó plusz költséget, hogy ezt külön rendelje meg. A két terv gyártását viszont kizárólag felárral tudjuk vállalni ebben a formában, és ritzeléssel fogjuk elválasztani a két NYÁK-ot egymástól.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza a ritzelést.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

9. példa

rossz_panelizalas_9

Az elsődlegesen gyártatni kívánt terv L alakú, és az üres helyre a vevő bemontíroz még kisebb terveket, hogy kihasználja a rendeléskor megadott méreteket. A terv gyártását ebben a formában nem vállaljuk, mivel az nem felel meg a panelgyártás követelményeinek. Bővebb információt itt talál a megfelelő panelterv elkészítéséről. Az ilyen több tervet tartalmazó, és egyenként kontúrral rendelkező terveket csak akkor tudjuk gyártásba vinni, ha egy gyártható panelterv rendelkezésünkre áll. A gyártásra ez az elrendezés alkalmatlan. A Speciális beállításoknál ebben az esetben a “szimpla” opció azért nem választható, mert a terv két különböző tervet tartalmaz 1 helyett. A “panelizált” opció pedig azért nem választható, mert ebben az esetben olyan paneltervet szükséges küldeni, amely közvetlenül gyártható. Amennyiben a panelizást nem tudja elkészíteni, kérje árajánlatunkat az elkészítésre!

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a tervet módosítsa úgy, hogy az alkalmas legyen a gyártásra. Bővebb információk itt. Ha a terv megfelel a panelizálás követelményeinek, akkor a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél válassza az Ön által tervezett szétválasztási módok egyikét.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

10. példa

rossz_panelizalas_10Az elsődlegesen gyártatni kívánt terv L alakú (vagy pl. T vagy H vagy U alakú), és az üres helyekre a vevő bemontíroz még kisebb terveket, hogy kihasználja a rendeléskor megadott méreteket, és kitölti telefóliával a szabad részeket, hogy ne legyen feltűnő a két különböző terv jelenléte a panelon. A több terv egy panelon történő gyártását viszont kizárólag felárral tudjuk vállalni ebben a formában.

Mi a teendő?

StandardNYÁK esetén: a Speciális beállításoknál válassza a Terv jellege: panelizált opciót, és adja meg a különböző tervek számát a panelen belül (jelen esetben 2). A Kézbesítés formája résznél mindegy, hogy mit választ.

HobbiNYÁK és Prototípus csomagok esetén: ezekben a kategóriákban nem vállaljuk a panel gyártását.

Írta: Kategória: Tudásbázis Dátum: 2016-08-15

Kezdő NYÁKSokszor gyártatnak nálunk a NYÁK gyártásban és tervezésben még nem túlságosan járatos ügyfeleink, akiknek nagyon szívesen segítünk. A Tudásbázist azért hoztuk létre, hogy a legfontosabb és leggyakrabban elhangzó kérdésekre választ adjunk. A Tudásbázis mérete azonban mára akkorára nőtt, ahogy ember legyen a talpán, aki kezdőként mindent megért belőle és teljes egészében átlátja. Emiatt még jobban összesűrítve néhány alapvető kérdésre adunk választ azok számára, akik még soha nem gyártattak NYÁK-ot.

Milyen szoftvert használjak?

Kizárólag olyat javaslunk, amely képes a Gerber fájlok és a fúrófájl exportálására. Ezt ma már a szoftverek 99%-a tudja, de néha bele lehet botlani olyanba is, ami nem.

Mi ez a Gerber izé egyáltalán? Miért nem jó, ha PDF-ben küldöm a cuccot, hiszen az alapján én itthon simán “levasalom” a NYÁK-ot?

A gyártástechnológiánk alapvetően különbözik az otthon megszokott és kivitelezhető hobbi folyamatoktól. A munkafolyamatok egymástól elkülönülnek, és minden egyes folyamathoz tartozik valamilyen fájl. Ez hasonló az offszet nyomdákban használatos technológiához: minden színhez tartozik egy rajzolati réteg, amiket egymás után nyomnak a papírra. A NYÁK gyártásnál szükséges a fúráshoz a fúrófájl, a kontúrmaráshoz a kontúrvonal fájlja, a rézrajzolathoz ugyancsak a hozzá tartozó fájl, stb. A folyamataink tehát gépesítettek, és jól elkülönülnek egymástól, és minden folyamathoz szükségünk van egy-egy szabványos bemeneti fájlra, amiknek a formátuma a Gerber.

PDF, DXF, képek vagy egyéb más formátumból is lehetséges lenne elméletileg a gyártás, az iparban azonban ezeket senki sem használja, így értelmetlen, hogy ezek fogadására is fel legyünk készülve, főleg amiatt, hogy a Gerber fájlok generálása szinte ugyanolyan egyszerű, mint egy PDF export.

Jó, de engem nem érdekel ez a Gerber, azt sem tudom mi ez, küldöm inkább a Sprint Layout vagy más szoftver projektfájlját, és gyártsátok le abból a NYÁK-ot!

Köszönjük, nem élnénk a lehetőséggel! :D Pár évig vállaltuk a projektfájlokból történő gyártást, de a legnagyobb tanulság az volt, hogy sajnos sokan nem tudják megfelelően használni a tervezőszoftverüket, és rossz rétegekbe terveztek, aminek persze hibás gyártás lett a vége. Hiába lát valamit a megrendelő a monitoron, ha a küldött fájl annak nem megfelelő. Nagyon kellemetlen a megrendelőnek és nekünk is. Inkább szánd rá azt a 10-20 percet, hogy elolvasod a Gerber-es cikkeket, és rá fogsz jönni, hogy milyen egyszerű dologról van itt szó.

Miért fontosak nekem a technológiai határértékek?

Röviden azért, mert ha ezek alatti vagy feletti értékekkel tervezel, akkor a végeredmény egyáltalán nem biztos, hogy hibamentes lesz. Ha pedig a panelek E-tesztelve lesznek, és hiba van a technológiai paraméterek be nem tartása miatt, akkor mehet a NYÁK-ok újragyártása, hiszen hibásan nem fogjuk őket odaadni. Ez pedig költségnövekedést okoz a mi oldalunkon. Emiatt azonnal visszadobjuk azokat a terveket, amelyek nyilvánvalóan nem felelnek meg a határértékeknek.

Miért ne tervezz 0,15mm-es rajzolatfinomsággal, ha nem muszáj?

A technológiai határértékek indokolatlan feszegetése mindig többletköltséget okoz. A finomabb rajzolatú panelekből a szokásosnál is többet készítünk pluszban, hogy biztosan meglegyen a megfelelő darabszám, de ez ugyebár tovább növeli a költségeket, ami téged közvetlenül nem érint, de közvetetten hatással lesz a későbbi árainkra.

Mi az a stencil? Kell ez nekem?

Egyelőre még nem, aztán reméljük, hogy igen :D . A stencil az SMD alkatrészek beültetésénél használatos vékony lemez, amelyen a küldött Gerber alapján kivágásokat készítünk. A stencillel forrasztópaszta felvitele lehetséges a NYÁK-ra, már kisebb sorozatoknál is nagyon meggyorsíthatja a beültetést. Ha most kezded a szakmát, akkor erre valószínűleg csak később lesz szükséged.

Olyan sok az opció a NYÁK gyártás oldalon, mit kellene bejelölnöm rendeléskor?

Alapértelmezetten azok az opciók vannak bejelölve az oldalon, amivel a legtöbben rendelnek. A Speciális beállítások résszel biztosan nem kell foglalkoznod, a szelektív felületkezelés részt is hagyhatod ólmos tűziónozáson. Az pedig nyilván egyértelmű, hogy kérsz-e pozíciónyomatot (azok a fehér feliratok) és lötstoppot (az általában zöld színű lakkozás), és ha igen, akkor melyik oldalaira az áramkörnek. HobbiNYÁK esetén alig van választási lehetőség, ezt talán felesleges túlmagyarázni.

Mennyibe kerül, hogy adott furatok furatgalvanizáltak legyenek?

Alapesetben minden 2 vagy többrétegű NYÁK összes furata galvanizált, amelyet forrszem vagy réz vesz körül, ennek semmilyen felára sincsen. Őszintén szólva technológiai okokból kivitelezhetetlen számunkra, hogy pl. kétoldalas nem furatfémes NYÁK-ot készítsünk. Ennek oka, hogy annyira kevés az ilyesmire az igény, hogy össze sem jönne elég rendelés ahhoz, hogy egy pooling táblát kiadjanak az ilyen megrendelések ésszerű időn belül.

Mi az a pooling tábla?

Az azonos paraméterekkel rendelt NYÁK-ok tervét egy nagyobb táblára (úgynevezett pooling táblára) montírozzuk. Egy pooling tábla tartalmaz azonos és különböző terveket a megrendeléseknek megfelelő (pontosabban általában nagyobb) darabszámokban. A gyártás így sokkal hatékonyabb időben és költségekben, mintha egyesével készítenénk a NYÁK-okat, ami ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne. Többek között ezért 5x5mm nálunk a minimális NYÁK méret, és nincsen szükség technológiai keretekre.

Tudtok téglalap alaktól eltérő alakú NYÁK-ot is készíteni?

Sőt, szeretünk is! :D Minden NYÁK-ot kontúrmarással készítünk (tehát szinte tetszőleges alakzat lehetséges), ennek a szolgáltatásnak nincsen felára. Az ok egyrészt, hogy a pooling gyártás miatt csökkentené a tábla optimális elrendezésének lehetőségét, ha az optimalizációkor még a lemezollós vágást is figyelembe kellene venni – azaz drágítana. Másrészt szebb is és jobb is, mint egy rágott lemezollós vágás.

További kérdésed van?

Tedd fel hozzászólásban a cikk alján vagy email-ben, telefonon!

 

 

Írta: Kategória: Tudásbázis Dátum: 2016-05-20

Rossz NYÁK-okSzeretnénk segíteni Önnek, hogy a prototípus vagy széria megrendelésének leadása után nyugodtan aludhasson, tudva, hogy a gyártás zökkenőmentesen fog zajlani. Menjen biztosra, és győződjön meg arról még a megrendelés előtt, hogy a terve hibátlan, és megfelel a technológiai határértékeknek, azaz úgy gyártható, hogy egészen biztosan nem fog hibás NYÁK-ot kapni. Küldje el nekünk tervét, és díjmentesen leellenőrizzük! Ezzel kiküszöbölheti a bizonytalanság okozta kételyeket, és nyugodtan adhatja le gyártásba a tervét.

 

Mit ellenőrzünk pontosan?

A DRC ellenőrzés során megnézzük:

  • a vezetők közti minimális szigetelési távolságokat,
  • a vezetők minimális szélességét,
  • a furatok körül levő minimum vezetőszélességet (maradékgyűrű),
  • a réz kontúrtól való távolságát,
  • a minumális furatátmérőt,
  • belső marások minimális méretét, stb.

Miért van erre szükség?

Ha a terven nincsenek betartva a technológiai határértékek, a gyártás fizikailag akkor is lehetséges, viszont egyáltalán nem garantált, hogy pl. két egymáshoz túl közel levő vezető között nem lesz zárlat. Ez pedig azonnal kibukik az E-teszt-en, amely nálunk alapszolgáltatás.

NYÁK DRC hibák

Az elmúlt években számtalan esetben tudtunk hibás gyártást megakadályozni, mivel a statisztikáink szerint minden 5. tervben van olyan DRC hiba, ami miatt az nem gyártható teljes biztonsággal. Sok NYÁK tervezőszoftverben található beépített DRC ellenőrző, ezek azonban nem mindig tárják fel a hibákat, esetenként pedig jól megtervezett részeket is hibásnak jeleznek. Ha nem használ DRC-t, akkor mindenképpen javasoljuk, hogy küldje el tervét ellenőrzésre.

 

Díjmentes NYÁK DRC ellenőrzés

 

Minden megrendelés tartalmazza a díjmentes DRC ellenőrzést, azonban ha a megrendelés leadása után derülnek ki végzetes hibák és Ön megrendelésre, határidőre szállít, akkor akár ki is csúszhat a vállalt határidőből!

 

Ne legyen áldozat!

Rossz NYÁK-okSok gyártónál a terv gyárthatóságának kérdése fel sem merül, mivel ellenőrzés nélkül “bármit” legyártanak. Amennyiben a vevő nem tartotta be a határértékeket, úgy kell neki – a felelősséget senki sem vállalja! Ha pedig a gyártás után a NYÁK-ok nem E-teszteltek, akkor a hibák csak a beültetést követően derülnek ki. Aki találkozott már ezzel a problémával, az tudja, hogy a hibakeresés ilyen esetekben extrém idő- és pénzveszteséget okoz. A NYÁK gyártó kiválasztásakor ezt is vegye figyelembe!

Kérjük, küldje el tervét ellenőrzésre még akkor is, ha máshol kíván gyártatni, és ingyenesen leellenőrizzük, hogy megfelel-e a technológiai határértékeknek, illetve részletes tanácsokat adunk a felmerülő problémák megoldására.

Írta: Kategória: Tudásbázis Dátum: 2016-05-19

 

A Gerbv szoftverrel történő Gerber ellenőrzéskor előfordul, hogy a furatokat széttolva, elcsúszva jeleníti meg a Gerbv. Számos ügyfelünk jelezte, hogy ez elbizonytalanította őket abban, hogy a fúrófájlt helyesen exportálták-e ki.

A jó hír, hogy az esetek 99%-ában a fúrófájl teljesen jó, mindössze egy beállítást kell módosítani a Gerbv-ban a furatok helyes megjelenítéséhez.

A kérdéses beállítás a fúrófájl megjelenítési formátuma. A Gerber fájlokban egyértelmű, hogy a rajzolat koordinátáiban hány egész és hány tizedesjegy van, az Excellon formátumú fúrófájlban ez viszont  nincsen definiálva. Emiatt a Gerbv általában 2.4-es formátummal (két egész és két tizedesjegy) nyitja meg a fúrófájlokat. Ha az exportálás 2.5-ös formátumban történt, akkor az egyes furatok koordinátái az origóhoz képes 10x akkorák lesznek, mint kéne, és úgy tűnik, mintha szétszóródtak volna a NYÁK-on kívülre.

Megoldás:

1. Azt látjuk, a rétegek megnyitása után, hogy a furatok az áramkörök kívül szétszórva jelennek meg.

Gerbv szétcsúszott furatok

2. Jobb klikk a fúrófájlon, majd válasszuk az Edit file format menüt!

Gerbv szétcsúszott furatok

3. Vegyük ki a pipát az Autodetect checkbox-ból, és állítsuk át Digits mezőt 4-ről 5-re.

Gerbv szétcsúszott furatok

4. Az OK-ra kattintva már helyesen kell megjelenniük a furatoknak.

Gerbv szétcsúszott furatok

Az Edit file format menüben lehetőség van még más paraméterek beállítására is, ha a Digits mező módosítása nem vezetne kellő eredményre. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a fenti megoldással az esetek döntő többségében már jól jelennek meg a furatok.

Ha további segítségre van szüksége, akkor keressen minket email-ben vagy telefonon, hogy segíthessünk!

 

Írta: Kategória: Tudásbázis Dátum: 2016-05-17

 

A NYÁK gyártás többé nem zsákbamacska!

 

NYÁK gyártás termékminta

  • teljesen ingyenes, kötelezettség nélküli termékminta igénylés – minden költséget mi állunk

  • “éles” rendelésnél is ezt a minőséget szállítjuk – kiszámítható

  • teljes pénz visszafizetési garancia, ha mégsem azt kapta, amire számított – nincs kockázat

 

NYÁK termékminta igénylés

 

A NYÁK gyártás megrendelése előtt joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy melyik gyártót válassza, illetve mi a különbség az egyes gyártók által forgalmazott NYÁK-ok között? A döntést szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy ingyenes termékmintát biztosítunk, illetve a Galériánkban levő képek alapján is jól megfigyelhető az általunk szállított minőség.

A “minőség” szó az elmúlt évtizedekben eléggé megkopott, és talán furcsa lehet ma felvetni egyáltalán minőséggel kapcsolatos kérdéseket, hiszen melyik cég tudna életben maradni a mai piaci viszonyok között gyenge paraméterekkel rendelkező termékkel? Aki rendelt már más gyártóktól – akár régebben, akár mostanában -, az tudja nagyon jól, hogy a gyártók többsége milyen lemaradásban van technikailag és a szolgáltatásait tekintve. Megrendelőink visszajelzése alapján a mi gyártmányaink és más gyártók termékei között igen nagy a kontraszt, mind a szolgáltatás és a gyártmányok minőségét illetően.

NYÁK termékminták

A minőség szó alatt tehát a szolgáltatás minőségét is értjük a gyártás előtt és után is. Ezek döntően befolyásolják a NYÁK gyártás és a későbbi termék sikerét. A NYÁK gyártó kiválasztásáról ezen a linken bővebben olvashat.

Ha már eldöntötte, hogy nálunk gyártat, de a megrendelés előtt szeretne megbizonyosodni arról, hogy mit fog kapni, kattintson ide!